Nagykörű - Magyarország cseresznyéskertje

Lakossági Tájékoztatás Az ebtartás szabályairól / eb összeírásról

1) Tájékoztatás az ebtartás szabályairól

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 5. § (1) bekezdése szerint

az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról.

A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 14. § (2) bekezdése szerint

a kedvtelésből tartott állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyanakkor a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja.

A Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint

az állatokat úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethessék más állatok – kivéve a ragadozó állatok táplálására szánt élő egyedek -, illetve az ember biztonságát.

A Korm. rendelet 17. § (1)-(2) bekezdései szerint belterület

közterületén – kivéve az ebek futtatására kijelölt területet – ebet csak pórázon lehet vezetni. 

Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes. Közterületen az eb tulajdonosának biztosítania kell, hogy az eb sem más állatot, sem embert harapásával ne veszélyeztethessen. Az eb sétáltatása során, közterületen keletkező ürüléket, a tulajdonos köteles azonnal eltávolítani, összeszedni, és hulladék gyűjtőben elhelyezni, zárt csomagban.

Felhívom a figyelmet, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 193. § (1) bekezdésének a) pontja szerint,

aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja, szabálysértést követ el.

A lakosságot zavaró kóbor, valamint kóborló ebek számának csökkentése érdekében felhívom az ebtartó lakosok figyelmét az állattartásra vonatkozó jogszabályi előírások fokozott betartására.

2) Tájékoztatás ebösszeírásról

Az Ávt. 42/B. § (1) bekezdése alapján a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat eb-rendészeti feladataik elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira tekintettel háromévente legalább egy alkalommal eb-összeírást végez.

Az Ávt. 42/B § (3) bekezdése szerint a települési önkormányzat az eb-összeírás alapján az Ávt. 42/A. § (4) bekezdésében meghatározott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást vezet, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint eb-rendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Jogszabályváltozás miatt -2013. január 1-jétől– a négy hónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chippel) megjelölve tartható, ezért kérem, hogy szíveskedjenek a transzponderrel még nem rendelkező ebeket állatorvosnál megjelöltetni.

Az ebösszeírás önbevallásos módszerrel történik, az ebösszeíráshoz összeállított „Ebösszeíró adatlap” beszerzése az ebtulajdonosok / ebtartók kötelessége.

Az „Ebösszeíró Adatlap” beszerezhető:

  • Nagykörűi Polgármesteri Hivatalban (5065 Nagykörű, Május 1 út 1.);
  • Nagykörűi Postán,
  • Nagykörűi Művelődési Házban,
  • valamint letölthető a települések honlapjáról

EBÖSSZEÍRÓ ADATLAP LETÖLTÉSE ITT

Több eb esetén ebenként külön-külön kell az adatlapot az eb oltási könyve, kisállat útlevele, törzskönyve alapján kitölteni.

Kérem, hogy az adatlapot teljeskörűen szíveskedjenek kitölteni, aláírni, és az eb összeírási időszak végéig, azaz legkésőbb 2019. december 20.-ig visszajuttatni személyesen vagy postai úton a Nagykörűi Polgármesteri Hivatalhoz.

Az Ávt. 42/B. § (5) bekezdése szerint az eb tulajdonosa és az eb tartója az eb összeíráskor köteles az Ávt. 42/A § (4) bekezdésében meghatározott adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.
Felhívom az eb tulajdonosok, eb tartók figyelmét, hogy az eb-összeírásra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését a Nagykörűi Közös önkormányzati Hivatal ellenőrzi.

Aki adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget, az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998.(XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 3. mellékletének d) pontja alapján ebenként 30.000 forint állatvédelmi bírság megfizetésére kötelezhető.

Felhívom az ebtulajdonosok, ebtartók figyelmét, hogy annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az eb-összeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkező változásokat a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül írásban bejelenteni.

Köszönettel: Nagykörű Község Önkormányzata