A Tisza mindenkinek jelent valami különlegest. A költő szerelmes szívvel simul hozzá, a geológus földtörténeti korokról beszél, a vizek ismerője tudja: ez a legcsodálatosabb folyó.

A Tisza a végletek folyója. Öröm és jókedv, bánat és könnyek forrása a legmagyarabb folyó. Hozzá fűződik ezer emlék, dal s a magyar nép rajongó szeretete. A partjaira települt embereknek évszázadokon keresztül megélhetési forrása. A szabályozások óta állandó veszély is.
A falut ölelő folyó sok ezer éve hordozza az általa formált táj lelkét, szellemi karakterét, egész történelmi légkörét. Összeköti a népeket, meghatározza az ember életmódját, élelmet ad, foglalkozást biztosít.

A Tisza minden találkozáskor lenyűgözi az embert. De kétszer felejthetetlenül. Egyszer nyáron a szikrázó kék ég alatt, amikor a buja ártéri erdőn át sietünk hozzá, hogy összeölelkezzünk hűs hullámaival – zöldeskék, fodrozódó vizén sziporkázva játszadozik a szétáradó, ezernyi részre tört napsugár. Másodszor meg, amikor tavaszi áradásakor a gáton állva tehetetlenül bámuljuk irtózatos erejét és irdatlan víztömegét, mely tiszteletet parancsol a róla megfeledkezőnek.

A hullámtéri erdők természeti szépsége, élővilágának változatossága egészséges és kellemes környezettel szolgál. Kedvet ébreszt a folyópartok felfedezésére, túrázáshoz az ártér vadregényes erdeiben, az egyedülálló élővilág fotózásához, strandoláshoz a Közép-Tisza legnagyobb homokos partján, vízi sportoláshoz a folyó szőke vizén, horgászáshoz a fűzfafátyol alatt.

De határ is a Tisza. Kultúrhatár. Mert a szőke Tisza vizén innen más a világ, mint “odatúl”. A jászkun területekre nem jött át a tiszántúli reformáció sem. Nagykörűnél most is egy romantikus, fűzfák alatt megbújó átkelőhelyen kicsinyke komp jár. Ez azonban átviszi a fegyverneki partra az idelátogató, kíváncsi vendéget. Érdemes innen kirándulni Fegyvernekre, Törökszentmiklósra. Kilométerben nem sok, de megérezteti az emberrel, hogy ez egy másik part…